
Váratlan, 2009 júniusában bekövetkezett halála előtt Michael Jackson egy új kiadvány elkészítését tervezte, mely a 2001-es “Invincible” című albumot követte volna a sorban. Bár Jackson sosem fogja látni a kiadvány megjelenését, producerek és együttműködők egész sora dolgozott azon, hogy a Pop Királyának vízióját valóra váltsák, és befejezzék a “MICHAEL” című, első posztumusz albumot.
A Billboard magazin vadonatúj cikkében dalról dalra, egyesével olvashatunk az új szerzeményekről:
1. “Hold My Hand” (Duett Akonnal)
Akon eredetileg önmagának írta ezt a felemelő dalt, de miután találkozott Jacksonnal, hogy segítsen neki a következő lemezének munkálataiban, a szenegáli énekes elhatározta, hogy Jacksont szeretné hallani ebben a dalban. “A dal majdnem készen volt, de az ő jelenléte teljesen megváltoztatta az egészet – az ő tónusának és energiájának köszönhetően vadonatúj dal született.” – meséli Akon, aki Las Vegasban rögzítette a dalt 2008-ban. “Úgy terveztük kiírni, hogy én csak segédkeztem a dal készítésében, mert úgy érzem, ő több mondanivalót tudott beletenni, ráadásul sokkal, de sokkal nagyobb sikert érhet el, ha az egy Michael Jackson dal.”
A cikket teljes egészében ide kattintva olvashatod el.