December 2-ig a mozikban: Michael Jackson’s This Is It
November 05, 2009

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Michael Jackson’s This Is It című koncertfilmet a hazai mozik is december 2-ig tartják műsoron. A stúdió engedélyével a tervezett kéthetes vetítési periódust világszerte – országonként részben eltérően – meghoszabbították. Hazánkban már több mint 65 000 néző váltott jegyet a filmre.

Az eredeti tervektől eltérően így még további három hétig tekinthetik meg az érdeklődők, a zenerajongók Michael Jackson fantasztikus filmjét. A közel 100 órányi, márciustól júniusig tartó próbák során rögzített felvételekből készült film 5 nap alatt 101 millió dolláros bevételre tett szert, így máris minden idők legsikeresebb koncertfilmjeként tartják számon.

Ezzel maga mögé utasította a 71,3 millió dolláros bevételű Hannah Montana koncertfilmet. Az amerikai nézők 3481 moziban 32,5 millió dollárért vettek jegyet a filmre, több mint 68,5 millió pedig a világ többi országában gyűlt össze.

A “This Is It” próbáin készült felvételek elsősorban a színpadi előkészületeket segítették, és Michael Jackson saját archívumába kerültek volna – de csupán egy héttel a nagy visszatérésnek szánt megashow-sorozat első koncertje előtt minden megváltozott. A színpadi show rendezője, Kenny Ortega a megmaradt felvételekből összeállította minden idők legkülönlegesebb koncertfilmjét. Az egész életében rejtőzködő, visszavonult sztárt most munka közben, soha nem tapasztalt közelségből láthatja mindenki.

Éld át újra az elményt, s nézd meg (akár újra) 2009. december 2-ig Michael Jacksont – ahogyan még sosem láttad!

A filmet játszó mozik listája: Corvin Mozi, Palace Duna Plaza, Palace Lurdy Ház, Palace Eurocenter, Palace Pólus Center, Palace Mammut, Palace Westend, Palace Campona, Palace Mom Park, Sugár Mozi, Cinema City Aréna, Cinema City Győr, Cinema City Debrecen, Cinema City Székesfehérvár, Cinema City Pécs, Cinema City Szeged, Cinema City Miskolc, Cinema City Szolnok, Cinema City Szombathely, Cinema City Veszprém, Palace Nyíregyháza, Palace Tatabánya, Kecskemét Malom, Békéscsaba Center

Jegyrendelés on-line: Palace Cinemas | Cinema City

Rendeld meg, töltsd le vagy vásárold meg a “Michael Jackson’s This Is It” című film zenéjét tartalmazó CD-t!

December 2-ig a mozikban: Michael Jackson’s This Is It

Comments ()