Michael Jackson’s Vision DVD Box – 2010. november 22-én megjelenik az első teljes klipgyűjtemény!
October 13, 2010

A SONY MUSIC NOVEMBER 22-ÉN MEGJELENTETI
“MICHAEL JACKSON’S VISION”
CÍMŰ KIADVÁNYÁT, MELY AZ ELSŐ TELJES KOLLEKCIÓ MICHAEL JACKSON VIDEOKLIPJEIBŐL

A Deluxe Box több mint 4 és fél órányi tartalommal 3 DVD-t foglal magában, melyeken több mint 40 videoklipet láthatunk teljesen felújított színekkel és újramaszterelt hanggal.

Michael Jackson örököseivel együttműködve a Sony Music november 22-én megjelenteti a “Michael Jackson’s Vision” című új kiadványt, mely most először tartalmazza majd Michael Jackson teljes, szóló karrierje folyamán készített videoklipjeinek gyűjteményét.

A “Michael Jackson’s Vision” című Deluxe Boxban több mint 4 és fél órányi videotartalom található majd 3 DVD-n, mely Michael úttörő, a teljes szórakoztatóipart megváltoztató videoklipjeinek teljes spektrumát felvonultatja a popkultúra mára időtlenné vált klasszikusaival, melyeket a mai fiatalok ugyanolyan szenvedéllyel tesznek magukévá, mint szüleik egy generációval korábban.

A “Michael Jackson’s Vision” több mint 40 videoklipet vonultat fel egyben, melyek közül 10 még sohasem volt elérhető DVD-n, és melyeket felújított színnel és újramaszterelt hanggal élvezhetünk majd. Ezen a kiadványon válik először hozzáférhetővé a még soha senki által nem látott “One More Chance” című, R. Kelly által írt dal videoklipje is.

Az MTV televíziós erőként és Michael Jackson globális szupersztárként való egyidejű áttörése a legkorszakalkotóbb zenei/kultúrális változást hozta a Beatles óta. Kihasználva az MTV 24 órás sugárzásában rejlő potenciált Michael Jackson egy sor ikonikus zenei rövdfilmet készített, melyek újradefiniálták és meghatározóvá tették egy vadonatúj médium paramétereit.

Jackson rövid formátumú, zombi tánc party mesterműve, a híres John Landis által rendezett “Thriller” máig kultúrális jelenség. Nemrég első (és eddig egyedüli) videoklipként a Library of Congress beválasztotta az amerikai National Film Registrybe, mely néhány száz film elit gyűjteménye.

A “Michael Jackson’s Vision” tartalmazza a teljes hosszúságú, John Landis által rendezett “Thriller” és “Black Or White” klipeket, valamint az Oscar-díjas filmes, Martin Scorsese által rendezett klasszikus “Bad” klipet is. A dobozban olyan további elismert filmrendezők művei láthatók, mint John Singleton, Spike Lee és David Fincher, csakúgy mint Stan Winston, a speciális effektusok legendás alakja, aki a “Ghosts”című klipen dolgozott együtt Michaellel.
A “Michael Jackson’s Vision” egy limitált kiadású deluxe boxban lesz hozzáférhető, mely egy 60 oldalas, kemény-kötésű könyvet is tartalmaz színfalak mögötti fotókkal Michael személyes archívumából. A korszerű csomagolás egy lentikuláris technológiát alkalmazó borítót is magában foglal, mely élénken tárja elénk Michael Jackson védjegyévé vált videoklipjeinek legemlékezetesebb pillanatait.

Íme a kiadvány bemutatója:

Michael Jackson’s Vision

DISC 1

1 Don’t Stop ‘Til You Get Enough 4:12:00
Director: Nick Saxton

2 Rock With You 3:22:00
Director: Bruce Gowers

3 She’s Out of My Life 3:35:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n
Director: Bruce Gowers

4 Billie Jean 4:54:00
Director: Steve Barron

5 Beat It 4:57:00
Director: Bob Giraldi

6 Thriller 13:42:00
Director: John Landis

7 Bad 18:05:00
Director: Martin Scorsese

8 The Way You Make Me Feel 9:24:00
Director: Joe Pytka

9 Man In the Mirror 5:03:00
Director: Don Wilson

10 Dirty Diana 5:05:00
Director: Joe Pytka

11 Smooth Criminal 9:27:00
Director: Colin Chilvers

12 Another Part of Me 4:45:00
Director: Patrick T. Kelly

13 Speed Demon 10:08:00
Director: Will Vinton

14 Come Together 5:40:00
Director: Jerry Kramer & Colin Chilvers

15 Leave Me Alone 4:36:00
Director: Jim Blashfield and Paul Diener

16 Liberian Girl 5:34:00
Director: Jim Yukich

Total Disc 1 112:29:00 (01:52:29)

DISC 2

1 Black or White 11:01:00
Director: John Landis

2 Remember The Time 9:16:00
Director: John Singleton

3 In the Closet 6:05:00
Director: Herb Ritts

4 Jam 7:59:00
Director: David Nelson

5 Heal The World 7:32:00
Director: Joe Pytka

6 Give In To Me 5:29:00
Director: Andy Morahan

7 Who Is It 6:34:00
Director: David Fincher

8 Will You Be There 5:55:00
Director: Vincent Paterson

9 Gone Too Soon 3:38:00
Director: Bill DiCicco

10 Scream 4:47:00
Director: Mark Romanek
Janet Jackson appears courtesy of Virgin Records

11 Childhood 4:29:00
Director: Nicholas Brandt

12 You Are Not Alone 5:34:00
Director: Wayne Isham

13 Earth Song 6:44:00
Director: Nicholas Brandt

14 They Don’t Care About Us 7:08:00
Director: Spike Lee

15 Stranger In Moskow 5:33:00
Director: Nicholas Brandt

16 Blood On The Dancefloor 5:27:00
Director: Michael Jackson & Vincent Patterson

17 Ghosts 3:58:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n
Director: Stan Winston

18 You Rock My World 13:30:00 – a hosszú változat korábban nem volt elérhető DVD-n
Director: Paul Hunter

19 Cry 4:57:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n
Director: Nick Brandt

Total Disc 2 125:36:00 (2:05:36)

DISC 3 (Bonus Features)

1 Blame It On the Boogie – The Jacksons 3:32:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n

2 Enjoy Yourself – The Jacksons 3:31:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n

3 Can You Feel It – The Jacksons 9:37:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n

4 Say Say Say – Paul McCartney & Michael Jackson 4:57:00
Director: Bob Giraldi

5 They Don’t Care About Us – Prison version 4:52:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n
Director: Spike Lee

6 Why? – 3T featuring Michael Jackson 4:33:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n

7 One More Chance – previously unreleased 4:03:00 – korábban nem volt elérhető DVD-n

Total Disc 3 35:05:00

Comments ()